Varga Judit: A szuverenistáknak vissza kell vezetniük Európát az ész ösvényére

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 13:50
Frissítve: 2023. november 24. 14:25

Varga Judit a rendezvényen úgy fogalmazott: amikor a klubba beléptünk, elfogadtunk egy szabályrendszert, és most azt tapasztaljuk, hogy a klub nem ezen szabályok szerint működik. A cél Európát visszavezetni a saját jogi keretei közé – tette hozzá a volt igazságügyi miniszter.

A fideszes politikus úgy vélekedett, hogy „Európa kifordult önmagából”: a többi között háborús eszkalációt sürget, a demokráciát „jogállamisági dzsihádra” cserélte, a párbeszédet pedig pénzügyi zsarolásra.

Varga Judit kiemelte: a magyar kormány és az EuCET közössége társadalmi iránytűként szolgál, és egész Európa számára szeretné a legjobb intézkedéseket érvényesíteni. Azt mondta, Európa „lelkiismereti iránytűje” a kereszténység felé kell, hogy mutasson, mert a kereszténység a bölcsőnk.

Ennek érdekében – folytatta – közösen kell kijelölniük az európai parlamenti választásokat megelőző közös célokat, amelyek legfontosabb eleme egy birodalom helyett a szuverén államok erős szövetsége.

A bizottsági elnök a továbbiakban úgy fogalmazott: a „jogállamisági boszorkányüldözés” mindenkire vonatkozik, aki nem áll be a sorba. Ezt jelzi a Magyarországgal szembeni eljárás, ugyanis Magyarország már 1500 százalékra teljesítette a „jogállamisági házi feladatot”.

Varga Judit kijelentette: annak érdekében, hogy józanabb vezetése legyen az Európai Uniónak, 2024-ben konzervatív fordulat szükséges az Európai Parlamentben.

Végül arról szólt, hogy az állampolgárok szabadságának a nemzeti szuverenitás a feltétele, ezért fontos a nemzeti konzultáció sikere. Közölte: éppen azért védik a szuverenitást, mert ez jelenti az európai integráció túlélését.

Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és az EuCET alapítója azt hangsúlyozta: a keresztény–konzervatív szellemiségű szervezetnek az a célja, hogy iránytűt adjon az európai polgárok kezébe, az európai parlamenti választások előtt hozzájáruljon az európai intézményrendszer reformjához, tükröt állítson a birodalmi, globalizációs törekvések elé. Ellene vannak az „újkori honfoglalásnak”, a migrációnak és a genderideológiának – fűzte hozzá. „Küldjünk olyan képviselőket az Európai Parlamentbe, akik soha nem árulják el saját hazájukat és Európát” – mondta Csizmadia László.

A 17 ország konzervatív civil szervezeteinek és szakszervezeteinek részvételével zajló tanácskozás sajtótájékoztatóján Gian Luigi Ferretti, az olasz Unione Generale del Lavoro (UGL) szakszervezet nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője azt mondta, hogy a marxizmust és a liberalizmust egyaránt alkalmatlannak tartják a társadalmi egyenlőtlenségek megoldására.

Henri Malosse, a belga Vocal Europe elnöke arról beszélt, hogy az EuCET közös célok mentén egyesíti azokat a szervezeteket, amelyek célja az Európai Unió reformja.

Henk Jan van Schothorst, a holland és amerikai Christian Council International igazgatótanácsának elnöke úgy fogalmazott, hogy egyre nagyobb távolság választja el a brüsszeli bürokratákat az emberek valódi életétől. Magyarország az utolsó „állva maradt katona”, olyan állam, ahol kiállnak a morális értékek mellett – mondta a holland politikus.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy a munkásság politikai képviseletét elhagyták a szocialista, szociáldemokrata pártok, ezért a munkásság egyedül a nemzeti, szuverén kormányoktól remélhet védelmet.

Írta a Magyar Hírlap