Új betegség terjed a világban

Egy tüdőgyulladásszerű betegség indult útjára Kínából. A betegség tüneteivel már Európában és az Egyesült Államokban is kerültek gyerekek kórházba. A légúton terjedő betegség egyik legsúlyosabb esete egy 8 éves kínai kisfiú volt, aki november elsején került kórházba tüdőgyulladásszerű tünetekkel. A kórházban azonban egyik pillanatról a másikra súlyosbodott az állapota, és időlegesen még le is bénult a gyermek az új vírus hatására.

A The Sun számolt be róla, hogy a kínai kisfiú a kórházban az egyik este bevizelt, ekkor vették észre, hogy lebénult részlegesen. Ezen kívül magas volt nála a vérrögképződés kockázata a vizsgálatok alapján. Az ominózus este után reggel azt vették észre a nővérek, hogy a kisfiú nem tud megszólalni.

Végül rájöttek az orvosok, hogy egy vérrög miatt nem volt jó az agya vérellátottsága.

Az eset rávilágított, hogy a tüdőgyulladásban szenvedő gyermekek nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek szélütést, ugyanis ilyenkor magas a vérükben a véralvadásért felelős fehérvérsejtek száma. Ez történt a kisfiúval is, akit később megműtöttek és eltávolították a vérrögöt a szervezetéből.

A lap hozzátette, hogy a tüdőgyulladásszerű esetek magas száma miatt Kínában már telítettek a kórházak, és egyes európai országokban is, például Dániában, Svédországban és Svájcban is megnőtt a kórházban ápolt gyermekek száma.

Írta a Magyar Hírlap