Egymilliárd éve nem láttak ilyen eseményt

A most megfigyelt elsődleges endoszimbiózis egy gyakori algafaj és egy baktérium között jött létre. Az esemény arra az evolúciós ugrásra emlékeztet, amely utoljára egymilliárd éve történt. Az tette lehetővé az összetettebb növények elterjedését. Az áttörést a Cell és a Science magazinban jelentették be. Elsődleges endoszimbiózis akkor történik, amikor egy mikroszkopikus élőlény bekebelez egy másikat. Az … Olvass tovább

Nem csak a jégsapkák, a jólét is elolvad a felmelegedés hatására

A németországi Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet kutatóinak a Nature című folyóiratban szerdán megjelent tanulmánya szerint az éghajlatváltozás gazdasági hatásai évi 38 billió dollárra rúghatnak 2049-re. A század végére pedig ez az összeg a kétszeresére nőhet. „Elemzésünk azt mutatja, hogy az éghajlatváltozás a következő 25 évben hatalmas gazdasági károkat fog okozni a világ szinte valamennyi országában, … Olvass tovább

Súlyos katasztrófa fenyegeti Kínát

A tudósok szerint a talajvíz változása és az épületek súlya összefügg a jelenséggel, és „a süllyedés kezelésének kulcsa a talajvíz kitermelésének hosszú távú, tartós ellenőrzésében rejlik”. „Kína legnépesebb városa, Sanghaj és a környező területek aktívan törekedtek a talajvíz-kitermelés hosszú távú ellenőrzésére, amely valószínűleg megmagyarázza az ott megfigyelt, lassú süllyedést” – írták, máshol azonban erre eddig … Olvass tovább

Aranyat lövell ki egy vulkán

Amióta az Antarktiszra ember lépett, mindössze három vulkánkitörést dokumentáltak a jeges kontinensen. A geológiai bizonyítékok szerint azonban a távolabbi múltban sokkal gyakrabban, és sokkal több vulkán tombolt a jégbirodalomban. Nemrég olyan jégmagokat gyűjtöttek a kutatók, amelyek zárványai azt bizonyítják, hogy a pleisztocén jégkorszakban, az utolsó nagy globális eljegesedés idején óriási vulkánkitörések sorozata rázta meg az … Olvass tovább

A Loch Ness-i szörnynél is nagyobb hüllőt találtak Anglia partjainál

Minden idők legnagyobb tengeri őslényének maradványait találhatták meg az angliai Somerset megyében található Blue Anchor település közelében – írja a LiveScience. Ezek a lények a mezozoikumban (251,902 – 66 millió évvel ezelőtt) élték virágkorukat és gyakorlatilag csúcsragadozónak számítottak. A most megtalált és leírt faj ugyanakkor a triász időszak végén jelenhetett meg (251,9 – 201,4 millió … Olvass tovább

Van-e határa az emberi életnek?

Talán ez az oka annak, hogy minden eddiginél több forrást fektetünk az élet meghosszabbítására irányuló tudományba, és úgy tűnik, hogy ez működik! Mint faj, az emberek tovább élnek, mint valaha: a várható élettartam a gazdag országokban, mint például az Egyesült Királyságban, az elmúlt 150 évben többé-kevésbé megduplázódott, és a 100. születésnapjukat betöltő emberek száma az … Olvass tovább

Új eljárással kezelnék a daganatos betegeket

MH/MTI 2024. április 17. szerda. 11:23 A PTE közleményében azt írták: a speciális eljárás Magyarországon jelenleg csak a pécsi klinikán érhető el rendszeresen az érintett páciensek számára. Az oldalsó koponyaalapi elváltozások kezelésében elvégzett összetett speciális műtétek hatalmas kihívás elé állítják az orvosokat, hiszen a beavatkozásokhoz komoly szakmai tapasztalatra és felkészültségre van szükség – jelezték. A … Olvass tovább

A narancslé nem várt összetevője

A narancslé még jobb lehet. Mindössze egy részletre van szükség. Érdekes módon az utóíz nem magából a gyümölcsből származik, hanem egy, a termelőgépekben használt tisztítószerből. A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) tudóscsoportja felfedezte, hogy egy 5-vinilguaiacol nevű anyag felelős a narancslé szegfűszegszerű utóízéért. Ez főként a pasztőrözés során keletkezik, amikor a tisztítószer maradványai hő hatására reakcióba … Olvass tovább

A pislogás nem csak a szem nedvesen tartásáról szól

Az emberek átlagosan ébren töltött idejük 3-8 százalékát töltik csukott szemhéjjal! Hogyan lehetséges ez? Kiderült, hogy ez a reflex megváltoztatja a vizuális információk feldolgozásának módját azáltal, hogy rövid időre modulálja a retinán megjelenő fénymintákat. Ez viszont segít az agynak értelmezni a vizuális jelek, apró különbségeit, növelve ezzel a „nagyobb kép” érzékelésének képességét. Dr. Bin Yang, … Olvass tovább

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 15:45 A biokémikus keddi előadásán – melyen beszámolt a tavaly decemberi, stockholmi Nobel-hét eseményeiről – bejelentette, hogy az egyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a díjjal járó több mint félmillió dollárt, melyből a kiváló tanárok és diákok részesülnek majd. A kutató úgy fogalmazott, nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és … Olvass tovább