Kövér László: ha komolyan féltjük az európai demokráciát, a nagy technológiai cégeket kellene korlátozni

MH/MTI 2024. április 22. hétfő. 22:08 „Ebben az összefüggésrendszerben, amit itt ma hallottunk, meg ami az európai diskurzust uralja, ebben csak az úgynevezett liberális demokráciákon kívüli, azaz az autoriter államok felől fenyegető veszélyre szoktak kitérni, miközben a liberális demokráciákon belül érzékelhető azoknak az informális magánhatalmaknak a nyomása és manipulatív ereje – utalnék itt csak Soros … Olvass tovább

Nem csak híre, de nagy bombája is van a bölcs vezérnek

LMA 2024. április 20. szombat. 18:26Frissítve: 2024. április 20. 18:35 Észak-Korea legnagyobb interkontinentális rakétája a Hwasong–17, amelyet először 2022. március 24-én (más források szerint ugyanez év november 18-án) lőttek ki sikeresen. Ez az eszköz az elődeivel ellentétben már több robbanófej szállítására is alkalmas lehet – így akár a Föld utolsó sztálinista rezsimjének ötven kilotonnásra becsült … Olvass tovább

Németország nagy üzletet lát Ukrajna majdani újjáépítésében

Robert Habeck gazdasági miniszter Kijevbe érkezett német védelmi és energiaipari vállalati vezetőkkel, hogy az ukrajnai gazdaságba és infrastruktúrába való befektetésekről tárgyaljanak – adott hírt a Mandiner.hu. A fegyvergyártástól az energiahálózatok fejlesztéséig számos területet látnak a németek, ahol beszállhatnának az ukrán piacra. Robert Habeck gazdasági miniszter és a német nagyipar képviselői Kijevben tárgyalnak a befektetési lehetőségekről. … Olvass tovább

Nagy Márton: Önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

MH/ MTI 2024. április 19. péntek. 12:11 Nagy Márton közölte, hogy a társaság tavaly 246 milliárd forint árbevételt ért el, 445 millió levelet kezelt, több mint 29 millió csomagot kézbesített, 138,6 millió csekken csaknem 1800 milliárd forint befizetést, továbbá mintegy 1,8 millió állampapír-tranzakciót kezelt. A Magyar Posta folytatta a fejlesztéseket, országszerte immár 550 csomagautomatát működtet, … Olvass tovább

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

MH/MTI 2024. április 17. szerda. 21:05Frissítve: 2024. április 17. 21:09 Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a növekedéshez helyre kell állítani a fogyasztást, a beruházásokat, növelni kell a munkaerőpiaci aktivitást, javítani kell a hitelezést és az exportaktivitást.Szavai szerint a gazdasági fejlődés helyreállításához szükséges öt feltétel közül négyet már „kipipálhatunk”, ott látszik az elmozdulás. Elsőként a fogyasztás helyreállítását … Olvass tovább

Nagy a baj a parancsnok szerint is

Lassan, de biztosan nyomulnak előre az orosz erők. Úgy tűnik, nem kapkodják el a dolgokat, mint az elején. Ukrán állásokat támad az orosz haderő Liman, Bahmut és Pokrovszk térségében – jelentette be Olekszandr Szirszkij, a Kijevi erők parancsnoka. Mint tudatta, Moszkva rohamcsapatokkal és páncélozott járművek támogatásával hajtja végre akcióit. A parancsnok szerint a negatív fejlemények … Olvass tovább

Nagy Márton: Oldani kell a gazdaság dualitását

MH/MTI 2024. április 9. kedd. 12:35 A tárcavezető a Versenyképességi Konferencia 2024 című kétnapos rendezvényen elmondta: a magyar, nyitott gazdaságban, erős külföldiműködőtőke-beáramlás (FDI-beáramlás) és beruházási ráta mellett duális szerkezet alakult ki. Ebben ötven százalék a külföldi tulajdon aránya, és azt kell elérni, hogy ezek ne elszeparáltan, hanem a magyar cégekkel együtt működjenek – hangsúlyozta. Megoldásként … Olvass tovább

Nagy István: Nemzeti identitásunk és kultúránk része a pálinka

MH/ MTI 2024. április 6. szombat. 21:06 A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket – közölte Nagy István agrárminiszter szombaton Sormáson, a 6. Pannónia Párlatverseny Díjkiosztó Gáláján az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint. A tárcavezető azt mondta, a pálinka … Olvass tovább

Férfi vízilabda BL: nagy lépést tett az elődöntő felé a Ferencváros

MH/MTI 2024. április 4. csütörtök. 0:08 A kevés gólt hozó első negyed után a spanyol együttes a kapus Unai Aguirre Rubio remek teljesítményére alapozva vezetett is, a nagyszünetben viszont már magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Ezt követően kétgólos hátrányról még egyenlített a Barceloneta, de a záró negyedben a világbajnok Fekete Gergő duplájával kialakított háromgólos fórját … Olvass tovább

Nagy Péter már három helyet javított 2012-es olimpiai helyezésén

MH/ MTI 2024. március 22. péntek. 12:38 A MOB honlapjának híre szerint a brit fővárosban a férfiak plusz 105 kilogrammos mezőnyében eredetileg 11. helyen végző Nagy Péter pozíciója azért változott, mert az olimpiai doppingtesztek utólagos újraelemzésénél több pozitív mintát is találtak riválisainál, az ezt követő kizárások nyomán pedig a NOB hivatalosan is a nyolcadik helyre … Olvass tovább