Soltész Miklós: A magyarországi svábok a magyar nemzetet gazdagítják

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 19:43

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a magyarországi svábok és összességében a magyarországi németek közösségét a szorgalom, az összefogás, a hit és a magyar nemzet tisztelete jellemzi.

Az államtitkár megemlítette, hogy a svábok 290 éve érkeztek Alsógallára, e kerek évfordulón pedig az új közösségi ház átadásával tisztelegnek az ősök emléke előtt.

Soltész Miklós kiemelte: a kormány mindent megtesz azért, hogy a német nyelv, a német kultúra, a német közösségek fennmaradjanak Magyarországon. Azt mondta, ennek jele, hogy a napokban jelent meg egy beruházási pályázat, amely nemzetiségeknek szól, és ötmillió forint nagyságrendben energetikai felújításokra, bővítésekre lehet pályázni december 14-ig.

Az államtitkár azt is bejelentette: a korábbi tatabányai bányakórház épületében működő Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola felújítására – egyedi kormánydöntéssel – további 845 millió forintos támogatást adnak, hogy a munkálatokat biztonsággal be lehessen fejezni.

Horn-Schamberger Anett, a tatabányai német nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy az ingatlant a helyi önkormányzat vásárolta meg, majd az azon álló romos épületet alakították át tájházzá. Beruházási pályázati forrásból, önkormányzati támogatásból, országgyűlési képviselői támogatásból, valamint egyedi kormánytámogatásból összesen mintegy 40 millió forintot fordítottak a tájház kialakítására – tette hozzá.

Bencsik János (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a fiatalok csak akkor képesek vigyázni az otthonukra, a kultúrájukra, őseik hagyatékára, ha ismerik azokat. Úgy vélekedett, a tájház ehhez ad majd segítséget a legfiatalabb nemzedékeknek.

Írta a Magyar Hírlap