Shakira újabb fricskája Piquénak

Néhány napja rendezték meg a Latin Grammy-díjátadót a spanyolországi Sevillában, ahol a favoritnak tartott Shakira nyerte el az Év dalának járó elismerést a Bzrp Music Sessions, Vol. 53 című számáért, melyben kifigurázza volt párját, Gerard Piquét, amiért lecserélte a „Ferrarit egy Twingóra” – írta meg a ridikul.hu.

A díj átadására pedig nem mást kértek fel, mint a Real Madrid egykori játékosát, Sergio Ramost.

A Twitter gyakorlatilag felrobbant a jelenet láttán, a futballrajongók pedig nem győzték hangsúlyozni, hogy Sergio Ramos sokáig Shakira volt párjának, Gerard Piquénak a riválisa volt, mielőtt együtt nyertek volna bajnokságot a spanyol válogatott égisze alatt. Piqué és Ramos gyakran csapott össze a Barcelona, illetve a Real Madrid színeiben, és az El Clasico-meccseken, sokáig kifejezetten feszült volt a kapcsolatuk.

Ez pedig egy újabb fricska Shakira exének, a közös fotóról már nem is beszélve, melyen Shakira boldogan mosolyog a kamerába, Ramosszal az oldalán.

Objektum doboz

Shakira és Piqué közel egy éve jelentette be, hogy szakítanak. Később kiderült, hogy különválásuk hátterében egy harmadik fél állhatott, a sportolót ugyanis nem sokkal később már fiatal beosztottjával, Clara Chia Marti oldalán látták. Az egykori sztárpárnak két közös fia született, a most 10 éves Milan és a 8 éves Sasha.

Írta a Magyar Hírlap