Pályatársa vallott: „Michael Schumacher azt hitte, meg akarják ölni, de csak baleset volt”

Kétségtelen, hogy Michael Schumacher egyike a legnagyobb Forma-1-es pilótáknak. Sajnos ennek ellenére jó ideje csak arról szólnak, csak arról szólhatnak a hírek, mit tudunk, illetve mi nem tudunk róla: 2013. december 29-én ugyanis súlyos síbalesetet szenvedettFranciaországban, melyből a mai napig nem épült fel – és sejthetően nem is fog soha. A család pedig úgy döntött, hallgatásba burkolózik. Mint ügyvédjük elárulta: bizonyos szempontból kényszerűségből teszik, hiszen ha egyszer megtörnék a jeget és elárulnák az állapotát, az csak újabb kérdéseket és találgatásokat szülne. Hozzátette: „az igazi rajongók túlnyomó többsége el tudja fogadni, hogy nem tudja pontosan Schumi hogylétét”.

Nos, hogy ez mennyire igaz, vagy sem, kérdéses, az azonban jól mutatja a pilóta máig töretlen népszerűségét, hogy jelenleg is épp bemutatásra vár róla egy komolyabb dokumentumfilm, a Being Michael Schumacher, melyben többek között egyik pályatársa, David Coulthard is megszólalt. Coulthard arról az emlékezetes esetről beszélt a kamerák előtt, mely 1998-ban történt a Belga Nagydíjon.

Schumacher Coulthardnak: „Meg akarsz ölni?!”

Mint ismert, a belga futam 1998-ban hatalmas esőben kezdődött el. Emiatt rögtön az elején volt egy hatalmas baleset, melyben a mezőny fele rommá törte az autóját. Bő egy órával később indulhatott el újra a verseny, amikor az eső még mindig szakadt. Ezt követően is elég mozgalmasan alakult a pályán az élet. Lényeg a lényeg, Schumacher végül majdnem lekörözte Coulthardot, ám amikor meg akarta előzni, a skót pilóta lelassított, Michael pedig hátulról telibe trafálta. Ez természetesen mindkettejüknek a futam végét jelentette. Utána Michael Schumacher majdnem neki esett David Coulthardnak, és azt kiabálta:

Meg akarsz ölni?!

Mint később Coulthard tisztázta: ő épp azért lassított, mert el akarta engedni a nála jobb pilótát – ez vezetett a szerencsétlen balesethez. A dokumentumfilmben azonban felemlegeti: Schumacher nem így látta a dolgot. Ő meg volt róla győződve, hogy mindez egy összeesküvés, hogy végezzenek vele, méghozzá azért, hogy a csapattársa, Mika Hakkinen jobb pozícióba kerüljön – idéz a dokuból a Daily Star.

Coulthard Schumi sikerének titkára is kitért. Ő a jellemében látja a titkot:

Schumacher nagyon könyörtelen tudott lenni, távolságtartó, hűvös. Az hiszem, ilyennek kell lenned, ha ennyire sikeres akarsz lenni

– magyarázta.

Írta a Magyar Hírlap