Olaf Scholz: A német kormány megvédi külföldi származású állampolgárait

MH/MTI
2024. január 11. csütörtök. 21:50

A német kormány az ország minden állampolgára mellett kiáll, függetlenül származásától és bőrszínétől – írta Olaf Scholz német kancellár az X közösségi portálon csütörtökön, miután az országban jelentős felháborodást váltott ki egy politikusok részvételével tartott találkozó, amelyen a német állampolgársággal már rendelkező, de társadalmi beilleszkedésre képtelennek gondolt bevándorlók kitelepítéséről is szó volt.

A kancellár úgy fogalmazott: „mindenkit megvédünk a származásától, a bőrszínétől és attól függetlenül is, hogy ki mennyire számít kellemetlennek az asszimilációról fantáziáló fanatikusok számára”. Hozzátette, hogy tanulni kell a történelemből, és „a demokratáknak együtt kell fellépniük” ebben az ügyben.

Az említett találkozót novemberben tartották Berlin közelében. Az Alternatíva Németországért párt (AfD) nem tagadta, hogy két vezető politikusa is részt vett rajta, de leszögezte, hogy az ott szóba került tervek nem képezik részét a párt politikájának.

Az AfD európai parlamenti választási listavezetője, Maximilian Krah a találkozóval kapcsolatos hírre reagálva ugyanakkor megerősítette, hogy pártja továbbra is komolyan gondolja az illegális bevándorlók kitoloncolásával kapcsolatos terveit; az X közösségi oldalon pedig kifejtette: „tönkreteszi Németországot” az illegális bevándorlás, hiszen csak 2022-ben 2,7 millió migráns érkezett. Hozzátette, hogy „csak az AfD fogja ezt megállítani és megszervezni a hazatérésüket”.

Írta a Magyar Hírlap