Még erre is hajlandó volt a világhírű színésznő, hogy ne veszítse el Leonardo DiCapriót

Minden kezdet nehéz, és ezt Leonardo DiCaprio is nagyon jól tudja. Neki azonban szerencséje volt, hogy karrierje elején olyan emberekkel dolgozhatott, akik tehetsége miatt örömmel felkarolták.

Objektum doboz

Sharon Stone két évvel ezelőtt, önéletrajzi könyvében, a „The Beauty of Living Twice”-ban mesélte el, hogy Leo fizetését ő állta az 1995-ös Gyorsabb a halálnál című filmben.

„A Leonardo DiCaprio nevű kölyök volt az egyetlen, aki hozta a karaktert a meghallgatáson. Szerintem ő volt az egyetlen, aki bejött és a jelenetben sírt és könyörgött az apjának azért, hogy szeresse. A stúdió azonban azt mondta, hogyha ennyire őt akarom, a saját fizetésemből kell őt kifizetni. Belementem.” – emlékezett vissza Sharon, aki lemondott fizetése egy másik részéről is, hogy Russell Crowe-t is bevegyék a moziba.

DiCaprio ezért a gesztusért azóta is nagyon hálás, amiről a minap a E! Newsnak nyilatkozott: „Sokszor megköszöntem neki. Nem tudom, hogy küldtem-e neki tényleges, fizikai köszönőajándékot, de nem tudom elégszer megköszönni. Ő kiállt és azt mondta, hogy ez az a két színész, akivel együtt akarok dolgozni. Ez hihetetlen. Sharon élharcosa a mozinak és küzd azért, hogy más színészeknek is lehetőséget adjon. Ezért nagyon hálás vagyok.”

Crowe 2020-ban adott hangot hálájának, mint mondta, Stone nélkül esélye sem lett volna Hollywoodban, és úgy érzi, sokkal tartozik neki.

Írta a Magyar Hírlap