Magyar–horvát Kulturális Együttműködési Programot írtak alá

MH/MTI
2023. november 20. hétfő. 19:35
Frissítve: 2023. november 20. 19:36

A két tárca együttműködését meghatározó dokumentumot a Szépművészeti Múzeumban tartott megbeszélést követően írta alá a két miniszter. Csák János elmondta: Nina Obuljen Korzinekkel az előző megállapodás lejártával középtávú magyar-horvát kulturális együttműködési tervet írtak alá.

Emlékeztetett arra, hogy a két országnak egymás fővárosában nagyszerűen működő kulturális intézete van, ahol eddig is számos előadóművészeti, képzőművészeti program valósult meg.

Ennek adtuk meg az új keretét, a következő két évre pedig konkrét programokban is megállapodtunk – mondta.

Kiemelte: december 6-án nyolcvantagú horvát kórus ad koncertet a Szent István-bazilikában, karácsony előtt pedig a Magyar Rádió Gyermekkórusa szerepel Zágrábban.

Elmondta: emellett számos eseményt terveznek, irodalomfordítástól kezdve színházi előadásokig, kiemelve a Pécsi Horvát Színház munkáját.

Örömét fejezte ki, hogy a magyarországi horvát kisebbség és a horvátországi magyar kisebbség is aktív résztvevője ezeknek a programoknak.

„Sok tervünk van még, hiszen ebben a törékeny világban, amelyben élünk, nagyon is meg kell becsüljük a barátságokat” – mondta, hangsúlyozva, hogy tavaly ünnepelték a magyarok és horvátok 800 éves együttélésének évfordulóját. „Sok kapcsolat fűz össze bennünket, kereskedelmi, gazdasági, kulturális, észjárásbeli, biztonságpolitikai, úgyhogy van mire építenünk” – fogalmazott.

A Horvátországgal való sorsközösségről azt mondta, a több száz év közös történelem kötelez. Ez lehetőség és felelőség is, ezzel mindkét kormány tisztában van. A kultúra, a gazdaság és a kereskedelem mellett, az egyik legjobb alkalom arra, hogy ezt megerősítsük – hangsúlyozta.

Nina Obuljen Korzinek szintén a két ország történelemben gyökerező barátságáról beszélt, amely alapja a mai kulturális együttműködésnek.

Köszönetet mondva a budapesti meghívásért kiemelte: a program aláírásával a művészek és kulturális intézmények számára új, támogató keretrendszert hoztak létre, hogy a jövőbeli együttműködéseket segítsék.

Elhangzott, a program nagymértékben hozzájárul a két ország közötti kulturális kapcsolatok bővüléséhez számos területen, köztük a színház, a zene és táncművészet, a vizuális és alkalmazott művészet, fotográfia, irodalom, kulturális örökség, audiovizuális területeken, valamint irodalmi, múzeumi, levéltári együttműködések terén.

Az eseményen többek között részt vett Csaba Gábor kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár, Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet, Mladenovics Anna, a zágrábi Magyar Kulturális Központ vezetője, Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete, Marina Sikora elsőbeosztott és Anja Jelavic, a Nemzetközi Kulturális Együttműködési és Európai Ügyek Igazgatóságának vezetője is.

Írta a Magyar Hírlap