Két éve történt a katasztrófa a Sajón

Két éve a szlovákiai alsósajói vasércbánya altározójából vörösiszappal kevert szennyezett víz került a Sajó-folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél. A hírt Orosz Örs szlovákiai magyar politikus, jogvédő aktivista jelentette be a Facebookon, majd küzdött folyamatosan azért, hogy a környezeti katasztrófa okozta károkat elhárítsák és a felelősöket megtalálják.

Az akkori híradások szerint a vörösre színeződött folyóba az első fél évben 900 tonna vas, 6400 tonna szulfát, 100 tonna mangán, 2,6 tonna nikkel és 2,3 tonna arzén került a folyóba.

A Sajó szlovákiai szakaszán a víz vastartalma tizenkétszeresen, az arzéné 187-szeressen meghaladta a megengedett határértéket. A folyó tíz kilométeres szakaszán az élővilág teljesen kihalt, egyetlen élőlényt sem találtak. Beszédes szám, hogy a katasztrófa első heteiben naponta 2,4 tonna szennyeződés jutott a Sajóba.

A Sajót szennyező alsósajói bányában a szlovák központi bányamentő-állomás (HBZS) május végén kezdte meg a vízelterelő munkálatokat, amelyek befejeztével a problémát okozó vizet acélcsövek segítségével sikerült a felszínre vezetni. A munkálatokat végző HBZS igazgatója, Stanislav Paulík szerint ez a műszaki megoldás mintegy 15-20 évig tarthat ki.

A szlovák Ércbánya-vállalat igazgatója, Peter Zitnan a szlovák hírügynökségnek 2022 júniusban azt mondta: 80 százalékkal sikerült csökkenteni a Sajóba kerülő oldott anyagok koncentrációját, de tovább dolgoznak a helyzet rendezésén.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a probléma a Sajón nem tűnt el, és hogy a fennmaradó 20 százaléknyi oldott anyag továbbra is környezetvédelmi problémát jelent” – fogalmazott Peter Zitnan.

A szennyezést a magyar hatóságon a folyó hazai szakaszán nem mutatták ki.

A Siderit bányaüzem 1975 és 2008 között működött, majd csődbe került. A szlovák állami Ércbánya-vállalat közlése szerint a csődbe jutott társaság, a kitermelés leállítását követően nem tett eleget a bánya likvidálására vonatkozó kötelezettségeinek, így az „elengedhetetlenül szükséges” intézkedéseket maga az Ércbánya-vállalat végezte el még 2012-ben.

A környezeti katasztrófa kétéves évfordulójáról Orosz Örs is megemlékezett közösségi oldalán. „Ma van Sajó-katasztrófa második évfordulója. Sajnálom, hogy egy olyan országban élünk, ahol a környezetvédelmi témák korszakában egy ilyen fajsúlyos problémát a kormányok képtelenek voltak megoldani” – írta a jogvédő aktivista.

Objektum doboz

A Sajót ért szennyezésről egy dal is született az észak-komáromi énekes-dalszerző, Kaprálik György jóvoltából.

Írta a Magyar Hírlap