Jakab Péter keményen beleszállt a Jobbik főpolgármester-jelöltjébe

Mint ismert, kedden közölte a Jobbik-Konzervatívok, hogy ők is indítanak főpolgármester-jelöltet Budapesten.

Karácsony Gergely tehát új kihívót kapott, mégpedig Brenner Koloman személyében.

Lukács László György, a párt frakcióvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a Jobbik mindig olyan jelöltet támogatott, „aki képes volt alternatívát mutatni, és nem a politikai szekértáborok igényét szolgálta ki”.

„A Jobbik elárulta az ellenzéki szavazókat”

Erre a hírre reagált közösségi oldalán Jakab Péter, a párt egykori vezetője. Jakab egy nem túl előnyös fotót osztott meg az épp húslevest kanalozó Brennerről, a képhez pedig azt írta: „A gond természetesen nem azzal van, hogy Brenner úr – urak módjára – partedlivel eszi a húslevest a parlament éttermében. A gond azzal van, hogy Brenner úr eddig azt hangoztatta, hogy ő igazi soproni lokálpatrióta, aki a soproniak érdekében akar politizálni.

Most már nem a soproniak érdekében és nem is a fővárosiak érdekében

– húza alá Jakab.

Majd a Nép Pártján Mozgalom vezetője kijelentette: „Akinek még mindig nem lenne világos:

a Jobbik a Fidesz érdekében akar politizálni.

Most épp a fővárost akarják átjátszani Orbánéknak. A Jobbik elárulta az ellenzéki szavazókat” – írta a politikus.

Jakab Péter zárásképpen úgy fogalmazott: „Ezért hagytam ott őket sokakkal együtt, és alapítottuk meg A Nép Pártjánt. Mi nem működünk együtt árulókkal! Mi maradunk a Nép Pártján”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Objektum doboz

Írta a Magyar Hírlap