Elfogták egy idős embereket kifosztó veszprémi család tagjait

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 21:02

Suszter Tamás rendőr ezredes tájékoztatása szerint idén nyáron egy nő azzal jelentkezett a főkapitányságon, hogy az édesapját fogva tartják, tudatmódosító szerrel kábítják, értékesített ingatlanvagyonának tízmillió forintos ellenértékét pedig kicsalták tőle.

A hat gyanúsítottat a készenléti rendőrséggel és a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve kedden fogták el. Közülük öt embert letartóztatott a bíróság, egy férfi esetében fiatal korára tekintettel bűnügyi felügyeletet rendeltek el.

A nyomozás során kiderült, hogy a három férfi és a három nő az elmúlt időszakban hét időskorú, hátrányos helyzetű ember sérelmére követett el bűncselekményt. Barátságot, szerelmet színlelve pénzt csaltak ki az áldozatoktól, a jelenlegi állás szerint összesen mintegy 33 millió 800 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek.

Ez az összeg a nyomozás további szakaszában jelentősen emelkedhet – jelezte Suszter Tamás. A nyomozás várhatóan legkésőbb egy éven belül lezárul – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap