A gyakori hancúrozás lehet a magas vérnyomás ellenszere?

Egy nemrégiben készült kínai kutatás keretében mintegy 4500 embert vizsgáltak meg a szakértők, és azt találták, hogy a ritkább szexuális együttlétek növelik a halálozás kockázatát a fiatal és középkorú amerikai páciensek esetében – számolt be róla az IFLScience cikke alapján a portál.

Az eredményekből látható, hogy a partnerükkel legalább évi 12-51 alkalommal ágyba bújó (azaz hetente-havonta egyszer szexuális életet élő) betegek esetében jelentősen kisebb az összhalálozás kockázata, mint azoknál, akik ennél ritkábban szeretkeznek.

A tudósok hozzátették: egyelőre nem mutatható ki konkrét ok-okozati összefüggés az intim együttlétek gyakorisága és a halálozás között. Az viszont elképzelhető, hogy a rendszeres szex jótékony hatással van a szív egészségére, és a magas vérnyomás negatív következményei ellen is védelmet nyújthat. Azt sem lehet azonban kizárni, hogy azok, akik sűrűbben szeretkeznek, eleve egészségesebbek.

Írta a Magyar Hírlap